Veszprémvidéki Horgász Egyesület
Nyárfás Horgásztanya

horgász
HTML Hit Counter

„Sporthorgász leszek 2”

Már második alkalommal került megrendezdezésre a fenti címet viselő rendezvényünk! Nem titkolt célunk a horgászsport népszerűsítése a fiatalabb korosztály körében. Mint mindenki jól tudja, az életünk folyamatosan változik, felgyorsul, köszönhetően a számítógépeknek és más automatizált rendszereknek. A gyermekek befogadó és tanuló képessége óriási és ezt kívántuk kihasználni, azért hogy alternatívát adjunk számukra a szabadidejük hasznos eltöltésére.

Mint már említettem a gyermekekkel való törődés és nevelés az egyesületünk alapvető céljai között szerepel, így az évekkel ezelőtt elkezdődött rendezvény sorozat, talán már mekockáztathatom hagyománnyá is vált nálunk. Nem volt kérdés, hogy idén is megrendezzük a foglalkozást.
2014 augusztus 23.-án szombaton hét lelkes kishorgász jelent meg a megnyitón, utána megkezdődött az elméleti képzés. Először a vízparton történő viselkedés szabályairól, veszélyekről, alapvető horgászati szabályokról esett szó. Fontos kiemelni, hogy fiataljaink mennyire lelkesek voltak az interaktív foglalkozások során. Szívesen válaszoltak a kérdésekre a Balatonon betartandó alapvető szabályokkal kapcsolatban. A horgászatra vonatkozó szabályok folyamatosan, különösen ettől az esztendőtől nagymétékben megváltoztak és szerintem változni is fognak a horgászok érdekében. Nagy hangsúlyt fektetünk a sporthorgász szemlélet kialakítására, hogy ne csak ma, hanem a jövőben is jó fogási eredményekkel gazdagodhassunk.
A jóízűen elfogyasztott tízórai után a Balatonban leggyakrabban előforduló halakról és horgászatukról esett szó. Utána a spiccbotos készség összeállítása volt a cél. Botokat a kishorgászok hozták a szereléket az egyesületünk biztosította. A gyermekek megismerhették a horogkötési módszereket az úszó rögzítését és kisúlyozását a szereléken. Természetesen felnőtt horgászok felügyelték és segítették a szerelékek összeállítását. Köszünjük a munkáját Tatai Lajos egyesületünk alelnökének és Szabadics Tamás ifjúsági és verseny felelősünknek.
Az ebédnek is nagy sikere volt, különböző pizzák és az elmaradhatatlan nyári gyümölcs a dinnye volt a menü. Aztán elérkezett a legfontosabb része a programnak a gyakorlat.
„Kishorgászaink” megmutathatták horgásztudományukat. A csónakkikötőnkben rendezett megmérettetést még a hirtelen jött zápor sem akadályozta meg. Mindenki fogott halacskákat, amit a mérlegelés után szabadon bocsátottak, mivel Ők SPORTHORGÁSZOK! Utána az etetés pontosságát és fontosságát hangsúlyozva, teniszlabdákat kellett különböző távolságról egy szákba bejuttatni. Nagy sikere volt és újabb tapasztalatot szerezhettek gyermekeink játékos formában.
A nap nagyon gyorsan eltelt, hiszen gyermekeink figyelmét és érdeklődését sikerült felkelteni!
Boldogan kérdezték: ’Mikor lesz a következő?’Lesz „Sporthorgász leszek 3”, hiszen folytani kell!
Végezetül szeretnék köszönetet mondani a logisztikai biztosításért Gáspárné Marika néninek és Szedlák Rolandnak az egyesületünk pénztárosának.